Hahó!

 

 

– Mit kiabálsz, úgyse hallja.

– Hát én csak …

– Felesleges. Látod, milyen önfejű!

– Jó, jó, de azért mégiscsak meg kéne próbálni!

– Hát csak próbáld. Tőlem aztán! De úgyis hiába. Múltkor volt egy kliensem, nem fogod elhinni. Az azt csinálta, kérlek szépen, hogy nekiment fejjel a falnak. Na, hát pedig én ott aztán mindent megpróbáltam. Eléálltam, csitítgattam, térden állva könyörögtem, még egy régi nyomtatót is rádobtam a lábára, de hiába, elugrott. Aztán pikk-pakk, fogta magát, berontott az irodába, és kerek perec megmondta a véleményét. Na, hát erre, gondolhatod! Úgy kirúgták, mint a pinty. Két hónapja szórózik egy kiskörúti casinónak, sőt. Most írta egy kolléga, hogy stikában már iszik is. Na, tessék.

– Oda nézz!

– Látom.

– Még egy bőrönd! Uramisten. Nincs menekvés. Most jönnek a szendvicsek, magos zsömle, pipimájas, leheletnyi majonéz … egy kiskulacs limonádé, még egy kulacs limonádé … előszedi a térképeket, aztán beviharzik a gyerekszobába, hogy kiugrassza a paplan alól a gyerekeket.

– Hol van az már, vakegér! Szendvicsek a kiskosárban, a gyerekek teljes harci díszben a kertkapu előtt.

– Nem mondod!

– Az egyikük a pókemberes hátizsákjába pakolt, a másik a macisba. A búvárcuccot ezek szerint sikerült a sportszatyorba beleszuszakolni. Hohó! Figyeled? Kilóg a pipa!

– Szegény, kicsi bucikák! Pedig mennyit várták ezt a borzalmas napot! A szöszi már egy hete csattog azzal a szörnyű békauszonnyal fel-alá!

– És ő? Ő talán nem várta? És a pitypangteakúra? Meg a többi? Ilyen kence, olyan kence, a Women’secret bikini meg a százforintos bokalánc a Garai piacról?!

– Nézd csak! Visszaszalad lekapcsolni a bojlert!

– Rendes tőled, de hidd el nekem, feleslegesen próbálkozol.

– Ide figyelj! Ha most megcsörrenne a telefon …

– És? Mégis mit mondanál?

– Mit tudom én. Kitalálnék valami viccet.

– Viccet? Jó vicc. A szőke nő nyaralni készül, amikor váratlanul megcsörren a telefon. 

– Halló!

– Kivel beszélsz?

– Rossz hírem van. Most szóltak a központból, hogy elindult a kamion.

– Az … amelyik?

– Az.

– Na, tessék. Hát erről beszélek. Hát nem erről beszélek?

– És mi? Te szentséges ég! Mégis mi a francnak vagyunk akkor mi?

– Hogyhogy minek? … Mégilyet! Hogy lapigassuk a hátát.

– Ezt most komolyan mondod? Ott fekszik majd vérbe fagyva, én meg majd ülök ott az út szélén és lapigatom a hátát?

– Beszélhetsz is hozzá, tudod nagyon jól. Meg lettek adva a témák. Vagy például énekelsz. Dudorászol neki valami bátorítót. „Betlehemnek városába …” , azt például szereti. Persze csak amíg …

– Amíg? Amíg?

– Amíg odaérnek a mentők.

– Mentők?! Hülyének nézel? Hullaszállítók! … Hogy az ördög vigye el!

– Hogy beszélsz! Pfuj! Nem szégyelled magadat?

– Hogy beszélek, hogy beszélek? Majd megmondom én, hogy hogy beszélek … hoppá!

– Mi van?

– Te pittyegtél?

– Én?

– Ezek szerint … natessék. Aktiválta a riasztót.

– Hát akkor, nincs mit tenni.

– Már jön is. Nézd csak! Szegénykém, milyen boldog! Hogy ragyog a szeme, ahogy vonszolja a lépcsőn azokat a ronda, bumfordi koffereket!

– Hát tulajdonképpen, miért is ne örülne. Három hét az Isztrián, napfény, tenger, félpanzió …  ismerkedési est …

– Jézus atyám! Nem hiszem el! Lecsukta a csomagtartót! Rettenetes. Most beköti a gyerekeket … előremegy, lecsekkolja a világítást, aztán … aztán … beül a volánhoz! … Nem, ezt nem lehet!

– Mit óbégatsz? Komolyan mondom …

– Úristen! Segítség! Hé, emberek! Állítsák meg!

– Na, most aztán elég legyen! Ha most azonnal nem hallgatsz el, beszólok, hogy küldjenek valaki mást. Világos? Amindenit. Kész vagy? Indulunk. Hopp-hopp! Kapd a lábad, egy-kettő!

– Jaj, már megint?

– Mit gondoltál, gyalog megyünk? … Húha, vigyázz, villanyvezeték!

– És ők?

– Nézd csak, ott lent. Nem ott. Ott! A kis, piros Peugeot. Most hajt rá a Hegyalja útra, BAH-csomópont, Budaörsi út, tudod! Le a hetesen Siófokig, aztán tovább szépen Letenyéig, onnan pedig már … Nem is olyan körülményes. Milyen kár, hogy közben sajnos… Na-na! Az úgy nem ér ám, hogy belekapaszkodsz a lábamba, és húzatod magad! Itt az idő, hogy megtanulj végre biztonságosan manőverezni! Naaa! Nem érted? Ne izélj már!

– Azt nézd!

– Mit nézzek. Minden oké. Besorolnak szépen, felveszik a tempót. Elhagyták az Osztyapenkót, ugyebár, vagy mi a frászt, innentől már lehet kicsit belehúzni… Vagyishogy… vagyishogy lehetne, ha…. De miazisten!

– Mi van arra?

– Mi lenne. Semmi! Az égadta világon semmi! Budaörs vagy mittudomén. Kajágaröcsöge. …  Hogy a híres Hotel Porec nem arra van, az hétszentség! Jézus isten! Mit csinál ez, megbolondult? Indexel, mint az őrült, aztán kihúzódik a lehajtósávba, és lekanyarodik. Autópálya vége. Natessék. Hát én ezt… hát én ezt nem értem.  És a tenger?… És a kamion?!

– Hú, hogy robog, figyeled? Egész bevadult. Gyere gyorsan, mert lemaradunk! Micsoda árnyas, vadregényes út! Na, erre még a madár se jár, nemhogy … Nini! Azt nézd! A gyerkők az ablakban! Hohó, milyen huncut a szemük! Integetnek, figyeled? … Halihó, srácok! … Jópofák.

– Atyavilág! Még hogy integetnek! Miket beszélsz! Hát nem látsz a szemedtől?! Ez a csúf kis szöszibéka beintett nekünk! Úgy ám! … És te még nevetsz ezen? … Szépen vagyunk! Namégilyet! Megáll az eszem!

 

 

in: Eurüdiké (Magvető, 2007)

 

 

 

Elérhetőség

Erdős Virág www.facebook.com/virag.erdos1 erdosviragerdosvirag@gmail.com