
Halló!
(az Ismeretlen Betelefonáló álma)
– Halló-halló!
– Álomrádió?… Jó estét kívánok, műsorvezető úr! Én egy rettenetes álmomat szeretném magának elmesélni.
– Parancsoljon.
– Azt álmodtam, hogy a műsorvezető úr egyszer csak hopp, kiesett a rádióból.
– Atyavilág! Ígérje meg, hogy többet nem álmodik ilyet!
– De nem lett baja, mert puhára esett!
– Hála istennek!
– Alátettem egy ilyen kis puha valamit!
– Hát ez nagyon kedves magától, köszönöm szépen!
– Nincs mit, műsorvezető úr, a viszont hallásra.
– A viszont hallásra.
(a Fáraó álma)
– Halló!
– Halló-halló!
– Józsi úr, maga az?
– Szép jó estét kívánok, hogy szólíthatom a kedves hallgatót?
– Szólítson csak Fáraónak.
– Jó estét, kedves Fáraó úr, izgatottan hallgatom.
– Hát, az a helyzet, hogy én azt álmodtam, hogy … szóval hogy: bumm.
– Ö-öö…
– Hogy összedőlt.
– Hm.
– Hogy összedőlt és leszakadt.
– Igen-igen, háát…
– Hogy összedőlt, és leszakadt, és alákerültek páran, de nem tízen-húszan ám! Hanem milliók és milliók! Így beszorultak, valahogy így mindenestől, tetszik érteni! Szerettek volna kikapaszkodni, de nem bírtak, mert beszorult a lábuk. Tetszik érteni! Volt, akinek a lába szorult be, másnak meg a feje, vagy a szatyra, vagy a gyereke, és aztán meg az lett, hogy kigyulladt a piramis. Kigyulladt és megolvadt és befeketedett, és szegény öreg édesapám benne égett a szarkofágjában. Mert ő abban benne lakott. Tetszik érteni! És akkor én szóltam a mamának, hogy oá, oá, mire ő hopp, kiugrott a papucsából, tevehátra pattant, hogy odatevegeljen, de baj volt. Mert akkorra a teve már meghalt. Tetszik érteni! És nem is csak az, hogy meghalt, de ráadásul kirepült. Így kirepült a világűrbe, tetszik érteni.
– Hogyne. Hát én azt javaslom, talán meg kellene próbálnia a kedves Fáraó úrnak visszaaludni, hm? Tudja, vannak, akik ilyenkor már békésen szunyókálnak. Ami azt illeti, én magam is épp lefekvéshez készülődtem…
– De a legszörnyűbb nem ez volt!
– Hát köszönjük szépen, talán majd legközelebb. Ha! Mit hallok! Bimm-bamm! Ütött az óra!
– Hanem mikor egytől egyig beestek a Dunába a tehenek.
– Igen? … Hogyhogy beestek? Talán inkább kimásztak. Álljunk csak meg! Itt valami nem stimmel! Nekem ide az van írva, hogy a tehenek kimásznak. Igen, igen. Hét darab tehén, kimásznak, üzekednek, felfalják egymást, satöbbi-satöbbi. Amiből persze később elég súlyos problémák adódnak, többek közt az első világháború, meg a második világháború, meg a harmadik világháború, ésatöbbi, ésatöbbi…
– Nem-nem! Talán valami félreértés lehet. Esetleg másvalakik másztak ki, József úr, drága! Esetleg a kígyók vagy a békák …vagy a krokodilusok, neadjisten, de ezek a tehenek nagyon is hogy beleestek! Merthogy tudniillik: belelökték őket!
– Nafene. És?
– Semmi. Beleestek, aztán úszkáltak kicsit.
– Értem. Illetve…
– Tetszik érteni!
– Hogyne.
– Na és? Mit tetszik szólni?
– Hát ami azt illeti…
– Tudja, kedves József úr, én már szinte évezredek óta gubbasztok itt a telefon mellett – kattog a konvektor, árad a Nílus, se kiteregetve, se elmosogatva, tiszta rumli minden, meg trutyi, meg gané, csak úgy hancúroznak az előszobaszőnyegen a ganétúróbogarak – és én közben egyre csak azon töröm a fejem, vajon mégis mit akarhat jelenteni ez a nagyon, de nagyon különös álom.
– Hát, kedves Fáraó úr, én igazán nem akarom elkeseríteni, de az az igazság, hogy ez az álom valami rettenetesen rosszat jelent. Azt jelenti, hogy…
– Jaj!
– Illetve hoppá! Most integetnek a kollégáim, úgy látszik, valami komplikáció támadt! Heló-beló! Nocsak. Jó hírem van, Fáraó úr! A maga álma ezek szerint csupa jót jelent! Konkrétan azt jelenti, hogy hurrá! Még konkrétabban a következők. Egy: kibékül a sógorával, natessék! Kettő: feneketlen teknő. Három: a kibicsaklott lábikrája szépen visszaizesül, megüti a főnyereményt, átveszi a kinevezést, találkozik egy régi kedves ismerőssel, aki a halál, de nem baj, legfeljebb majd félrenéz, vagy bánomisén, a munkahelyi szivatások el-elmaradoznak, világuralmi törekvéseit siker koronázza, a múmia visszatér, a proletáriátus hatalomra jut – illetve, miket beszélek! Egy-két rabszolga megússza ugyan, de maga végül – kis szerencsével! – a kelet-berlini Pergamon Múzeumba kerül.
– Hát ez fantasztikus! És, már elnézést, de a párkapcsolati problémáim?
– Rendeződnek! Sőt! Na de ez már hadd maradjon meglepetés!
– Ez nagyszerű! Köszönöm szépen, drága József úr, ígérem, hogy …
– Hogy?
– Például mit szólna, ha…
– Pompás ötlet! Hát akkor, a viszont hallásra, kedves Fáraó úr! És további szép álmokat! Ne feledje! Ki mint veti ágyát, úgy arat! He-he! Tetszik érteni!
(Emese álma)
– Halló!
– Halló-halló!
– Emese vagyok.
– Jó estét, Emese. Hallgatom.
– Maga volt?
– Parancsol?
– Maga volt az tegnap?
– Hogy érti?
– Tegnap felhívott. Maga volt az. Megismerem a hangját.
– Téved asszonyom, ez egy rádióműsor.
– Hát persze… Még a susogását is tisztán lehetett hallani.
– A micsodát?
– A susogást. Ahogy verdesett a szárnyaival. Úgybizony! Tudja, nekem még nem volt dolgom nagytestűvel, restellem, de nem. Benne járok a korban, és mégse. Sajnálom. Így alakult. Olykor egy-egy nádi poszáta, egy-két kisebb szalonka, bíbic, jobb napokon túzok, gyurgyalag … Egyszer volt egy barna héjám, de valahogy nem jöttünk ki. Egyfolytában téptük egymást, se így, se úgy, tudja, hogy van. Fogta magát, elrepült. De maga más.
– Miről beszél?
– Tudja, mi tetszik magában?
– Na de…
– A csőre. Bizony! Tudja, ahogy ülök itt, és hallgatom, szinte látom magam előtt a csőrét. Micsoda csőr! Horgas, bátor, harcias! Meg azok a pompás, fényes farokfedői, a hosszú, ápolt karma, a halovány kis nyilaskereszt a begyén, hajaj! Meg hogy olyan rámenős. Na persze.
– Micsoda, kérem?
– Azt hitte, most egy életre megfogott, igazam van? Hát téved!
– Már elnézést asszonyom, de…
– Tudja, mit? Elvetetem. Mit szól?
– Maga megőrült!
– Na, most aztán beijedt, mi? Hohó! Ne is tagadja! Most aztán keresztülhúztam a számításait, ugye-ugye? Hallom a hangján!
– Sajnos félbe kell önt szakítanom…
– Pedig milyen szépen kifundált mindent, igaz? Gyöngyvirágtól lombhullásig, Levédiától a Logodi utcáig…
– Időnk lejárt…
– És ha csak vicceltem? Ha megtartom és felnevelem? Na?
– Köszönjük hívását!
– Megtanítom erre-arra, fára mászni, furulyázni, íjazni, nyilazni, előre, hátra, törököt fogni, bakot lőni… porlasztót cserélni…
– Kedves hallgatóink, műsorunk ezennel véget ért. Aludjanak jól, álmodjanak szépeket!
– Focizni… hm?
– Viszhall!
– Vagy ne?
in: Eurüdiké (Magvető, 2007)