Halló!

 

 

(az Ismeretlen Betelefonáló álma)

 

– Halló-halló!

– Álomrádió?… Jó estét kívánok, műsorvezető úr! Én egy rettenetes álmomat szeretném magának elmesélni.

– Parancsoljon.

– Azt álmodtam, hogy a műsorvezető úr egyszer csak hopp, kiesett a rádióból.

– Atyavilág! Ígérje meg, hogy többet nem álmodik ilyet!

– De nem lett baja, mert puhára esett!

– Hála istennek!

– Alátettem egy ilyen kis puha valamit!

– Hát ez nagyon kedves magától, köszönöm szépen!

– Nincs mit, műsorvezető úr, a viszont hallásra.

– A viszont hallásra.

 

 

 

(a Fáraó álma)

 

– Halló!

– Halló-halló!

– Józsi úr, maga az?

– Szép jó estét kívánok, hogy szólíthatom a kedves hallgatót?

– Szólítson csak Fáraónak.

– Jó estét, kedves Fáraó úr, izgatottan hallgatom.

– Hát, az a helyzet, hogy én azt álmodtam, hogy … szóval hogy: bumm.

– Ö-öö…

– Hogy összedőlt.

– Hm.

– Hogy összedőlt és leszakadt.

– Igen-igen, háát…

– Hogy összedőlt, és leszakadt, és alákerültek páran, de nem tízen-húszan ám! Hanem milliók és milliók! Így beszorultak, valahogy így mindenestől, tetszik érteni! Szerettek volna kikapaszkodni, de nem bírtak, mert beszorult a lábuk. Tetszik érteni! Volt, akinek a lába szorult be, másnak meg a feje, vagy a szatyra, vagy a gyereke, és aztán meg az lett, hogy kigyulladt a piramis. Kigyulladt és megolvadt és befeketedett, és szegény öreg édesapám benne égett a szarkofágjában. Mert ő abban benne lakott. Tetszik érteni! És akkor én szóltam a mamának, hogy oá, oá, mire ő hopp, kiugrott a papucsából, tevehátra pattant, hogy odatevegeljen, de baj volt. Mert akkorra a teve már meghalt. Tetszik érteni! És nem is csak az, hogy meghalt, de ráadásul kirepült. Így kirepült a világűrbe, tetszik érteni.

– Hogyne. Hát én azt javaslom, talán meg kellene próbálnia a kedves Fáraó úrnak visszaaludni, hm? Tudja, vannak, akik ilyenkor már békésen szunyókálnak. Ami azt illeti, én magam is épp lefekvéshez készülődtem…

– De a legszörnyűbb nem ez volt!

– Hát köszönjük szépen, talán majd legközelebb. Ha! Mit hallok! Bimm-bamm! Ütött az óra!

– Hanem mikor egytől egyig beestek a Dunába a tehenek.

– Igen? … Hogyhogy beestek? Talán inkább kimásztak. Álljunk csak meg! Itt valami nem stimmel! Nekem ide az van írva, hogy a tehenek kimásznak. Igen, igen. Hét darab tehén, kimásznak, üzekednek, felfalják egymást, satöbbi-satöbbi. Amiből persze később elég súlyos problémák adódnak, többek közt az első világháború, meg a második világháború, meg a harmadik világháború, ésatöbbi, ésatöbbi…

– Nem-nem! Talán valami félreértés lehet. Esetleg másvalakik másztak ki, József úr, drága! Esetleg a kígyók vagy a békák …vagy a krokodilusok, neadjisten, de ezek a tehenek nagyon is hogy beleestek! Merthogy tudniillik: belelökték őket!

– Nafene. És?

– Semmi. Beleestek, aztán úszkáltak kicsit.

– Értem. Illetve…

– Tetszik érteni!

– Hogyne.

– Na és? Mit tetszik szólni?

– Hát ami azt illeti…

– Tudja, kedves József úr, én már szinte évezredek óta gubbasztok itt a telefon mellett – kattog a konvektor, árad a Nílus, se kiteregetve, se elmosogatva, tiszta rumli minden, meg trutyi, meg gané, csak úgy hancúroznak az előszobaszőnyegen a ganétúróbogarak – és én közben egyre csak azon töröm a fejem, vajon mégis mit akarhat jelenteni ez a nagyon, de nagyon különös álom.

– Hát, kedves Fáraó úr, én igazán nem akarom elkeseríteni, de az az igazság, hogy ez az álom valami rettenetesen rosszat jelent. Azt jelenti, hogy…

– Jaj!

– Illetve hoppá! Most integetnek a kollégáim, úgy látszik, valami komplikáció támadt! Heló-beló! Nocsak. Jó hírem van, Fáraó úr! A maga álma ezek szerint csupa jót jelent! Konkrétan azt jelenti, hogy hurrá! Még konkrétabban a következők. Egy: kibékül a sógorával, natessék! Kettő: feneketlen teknő. Három: a kibicsaklott lábikrája szépen visszaizesül, megüti a főnyereményt, átveszi a kinevezést, találkozik egy régi kedves ismerőssel, aki a halál, de nem baj, legfeljebb majd félrenéz, vagy bánomisén, a munkahelyi szivatások el-elmaradoznak, világuralmi törekvéseit siker koronázza, a múmia visszatér, a proletáriátus hatalomra jut – illetve, miket beszélek! Egy-két rabszolga megússza ugyan, de maga végül – kis szerencsével! – a kelet-berlini Pergamon Múzeumba kerül.

– Hát ez fantasztikus! És, már elnézést, de a párkapcsolati problémáim?

– Rendeződnek! Sőt! Na de ez már hadd maradjon meglepetés!

– Ez nagyszerű! Köszönöm szépen, drága József úr, ígérem, hogy …

– Hogy?

– Például  mit szólna, ha…

– Pompás ötlet! Hát akkor, a viszont hallásra, kedves Fáraó úr! És további szép álmokat! Ne feledje! Ki mint veti ágyát, úgy arat! He-he! Tetszik érteni!

 

 

 

 

(Emese álma)

 

– Halló!

– Halló-halló!

– Emese vagyok.

– Jó estét, Emese. Hallgatom.

– Maga volt?

– Parancsol?

– Maga volt az tegnap?

– Hogy érti?

– Tegnap felhívott. Maga volt az. Megismerem a hangját.

– Téved asszonyom, ez egy rádióműsor.

– Hát persze… Még a susogását is tisztán lehetett hallani.

– A micsodát?

– A susogást. Ahogy verdesett a szárnyaival. Úgybizony! Tudja, nekem még nem volt dolgom nagytestűvel, restellem, de nem. Benne járok a korban, és mégse. Sajnálom. Így alakult. Olykor egy-egy nádi poszáta, egy-két kisebb szalonka, bíbic, jobb napokon túzok, gyurgyalag … Egyszer volt egy barna héjám, de valahogy nem jöttünk ki. Egyfolytában téptük egymást, se így, se úgy, tudja, hogy van. Fogta magát, elrepült. De maga más.

– Miről beszél?

– Tudja, mi tetszik magában?

– Na de…

– A csőre. Bizony! Tudja, ahogy ülök itt, és hallgatom, szinte látom magam előtt a csőrét. Micsoda csőr! Horgas, bátor, harcias! Meg azok a pompás, fényes farokfedői, a hosszú, ápolt karma, a halovány kis nyilaskereszt a begyén, hajaj! Meg hogy olyan rámenős. Na persze.

– Micsoda, kérem?

– Azt hitte, most egy életre megfogott, igazam van? Hát téved!

– Már elnézést asszonyom, de…

– Tudja, mit? Elvetetem. Mit szól?

– Maga megőrült!

– Na, most aztán beijedt, mi? Hohó! Ne is tagadja! Most aztán keresztülhúztam a számításait, ugye-ugye? Hallom a hangján!

– Sajnos félbe kell önt szakítanom…

– Pedig milyen szépen kifundált mindent, igaz? Gyöngyvirágtól lombhullásig, Levédiától a Logodi utcáig…

– Időnk lejárt…

– És ha csak vicceltem? Ha megtartom és felnevelem? Na?

– Köszönjük hívását!

– Megtanítom erre-arra, fára mászni, furulyázni, íjazni, nyilazni, előre, hátra, törököt fogni, bakot lőni… porlasztót cserélni…

– Kedves hallgatóink, műsorunk ezennel véget ért. Aludjanak jól, álmodjanak szépeket!

– Focizni… hm?

– Viszhall!

– Vagy ne?

 

 

in: Eurüdiké (Magvető, 2007)