Öld meg

„apádat és anyádat,

hogy hosszú életű légy ezen a földön”

 

Hé! Ott vagy még?

Kiabált a világszép királykisasszony, mert már megijedt, hogy vicc volt az egész.

Pszt!

Suttogott a kiskirályfi. Még a végén felébred!

És tényleg! Tisztán lehetett hallani, ahogy odaát a kétfejű sárkány félelmetes szusszanással egyik oldaláról a másik oldalára fordult.

Na? Megvan?

Türelmetlenkedett a világszép királykisasszony, és miközben fülét szorosan a falhoz illesztette, magasszárú kötőscipőcskéjével mérgesen toppantott.

Pillanat! Mindjárt!

Válaszolta a kiskirályfi, és éktelen csörömpöléssel ide-oda kotorászott a legeslegalsó konyhafiókban.

Ez lenne az?

Attól függ. Felelte a világszép királykisaszony, és megpróbálta elképzelni, ahogy odaát a kiskirályfi egy szál könnyű nyári sortban a pepitamintás konyhakövön térdepel. Rubint a nyele?

Az.

Acél a pengéje?

Az.

Az éle mint a kígyó nyelve? A suhintása mint a jeges, északi szél?

Hát, fogjuk rá.

Akkor az lesz. Na. Akkor most told vissza a fiókot, aztán osonj be a hálószobába, kerüld meg a kisasztalt, és óvatosan lopakodj az ágya mellé. De vigyázz! Egy csapással mind a két fejét, különben…

Különben?

Különben véged. Neked ugrik, ledorongol, minden külön indok nélkül lebüdöskistaknyosoz és puff. Bezár szépen téged is az udvari szobába.

Oké, majd vigyázok. Na? Kérdezte a kiskirályfi, és egyetlen bátor lendülettel fölemelte a karját. Mehet?

Mehet!

És? Torpant meg hirtelen.

Mit és?

Szeretsz?

Szeretlek.

Hozzám jössz?

Hozzád.

Gibanicát?

Mit?

Sütsz?

Sütök.

Ígérte a világszép királykisasszony, és sürgetésképpen megkocogtatta kicsi, tömpe körmével a falat.

Aztán már csak egy rettenetes suhintást lehetett hallani, aztán még egyet, egy egetverő jajkiáltást, aztán még egyet, majd egy félelmetes erejű robajt.

Aztán hirtelen csönd lett.

Hahó!

Hahózott a világszép királykisasszony, és izgalmában valósággal odalapult a falhoz.

Hahó!

Jelentette a kiskirályfi, és a szörnyűséges hangzavarból egész könnyen ki lehetett találni, hogy most próbálja kiráncigálni a sárkány lehuppant teteme alól a lábát.

Hú, de ronda, amindenit. Te! Ha látnád!

Akkor most nyúlj be a párnája alá, és vedd ki a kulcsot.

Pillanat! Nézzük csak. Ez nem az, ez sem az, megvan! Nahát! Pirinyó kis aranykulcsocska. Itt lapul a tenyeremben. Hm?

Kérdezte a kiskirályfi.

Érzed már?

Még nem.

Felelte a világszép királykisasszony.

És most?

Kérdezte a kiskirályfi, és beleillesztette a kulcsot a zárba.

Még most se.

Felelte a világszép királykisasszony.

És most?

Kérdezte a kiskirályfi, és se szó, se beszéd, elfordította a kulcsot a zárban.

Hogy most?

Na?

Várj csak! Most már érzem.

Felelte a világszép királykisasszony, aztán lopva körbekémlelt, megvakarta az orra hegyét, és óvatosan ellépett a faltól.

Hurrá.

Mondta szomorúan.

Szabad vagyok.

 

 

in: Eurüdiké (Magvető, 2007)

Elérhetőség

Erdős Virág www.facebook.com/virag.erdos1 erdosviragerdosvirag@gmail.com